Jó az Isten

„Testvéreim! Ha valakit rajta érnek valamely elesésen, az olyant ti, szellemiek, szelídség szellemével igazítsátok helyre. De tartsd magadon a szemedet, hogy te ne juss szintén kísértésbe. Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét. Ha valaki valaminek véli magát, noha semmi, tévútra viszi saját eszét. Ki-ki a saját munkáját próbálja meg és akkor csak saját maga felé lesz dicsekednivalója és nem a másik felé. Mert mindenki a saját terhét fogja hordozni. Akit az igére oktatnak, tegye közössé oktatójával minden javát. Ne tévelyegjetek! Isten nem hagy csúfot űzni magából, mert amit vet az ember, azt fogja aratni is. Aki a hús világába vet, saját húsából fog romlást aratni, aki ellenben a Szellembe vet, a Szellemből fog örök életet aratni. A nemes dolgok tevésében hanyagokká ne váljunk. Mert ha ki nem dőlünk, a maga idejében aratni fogunk. Következőleg, amint alkalmunk adódik rá, munkáljuk mindenki irányában a jót, de leginkább hitünk házanépével szemben. Lássátok,...

 A gondolataid irányítják az életedet Ha a szóhasználatunkat figyeljük, azt gondolhatnánk, hogy gondolataink áldozatai vagyunk. „Ne beszélj velem” – mondjuk. "Rossz kedvem van." Mintha egy hangulat egy hely lenne, ahová be lettünk rendelve („Nem hívhatlak. Boszniában vagyok.”), nem pedig egy érzelem, amelyet megengedünk . Vagy azt mondjuk: „Ne szórakozz vele. Rossz hangulata van." A hangulat valami ami „van”? Mint megfázás vagy influenza? Az időszak érzelmi baktériumainak áldozatai vagyunk? Vagy van választásunk? Pál azt mondja, hogy így tesznek: „ továbbá minden magaslatot lerontsanak, amely Isten ismerete ellen felemelkedik, sőt fogollyá tesznek minden gondolatot, hogy a Krisztusnak engedelmeskedjék,” ‭‭PÁL MÁSODIK LEVELE A KORINTUSIAKHOZ‬ ‭10‬:‭5‬ ‭CSIA‬‬ Hallasz valami harctéri zsargont ebben a részben – „fogj meg minden gondolatot”, „add fel” és „engedelmeskedj Krisztusnak”? Az a benyomásod, hogy mi vagyunk a katonák, a gondolatok pedig az ellenségek. A mi feladatun...

Volt egyszer egy iskola egy faluban. Az iskola tetején volt egy csengő, amelyet minden reggel megkongattak, hogy órára hívják a gyerekeket. A fiúk és a lányok kelletlenül és pontosan az órában érkeztek. Soha egy perccel korábban. Délután újra megszólalt a csengő, felszabadítva a gyerekeket a játékra. A gyerekek a csengőszóra kirohantak az ajtón. Soha nem késik egy percet sem. Így volt ez minden gyereknél. Egy kivétellel. Volt egy lány, aki korán jött. Segített a tanárnak felkészíteni a termet a napra. Ugyanaz a lány későn marad – takarította a táblát és leporolta a radírokat. Az órán figyelmes volt. Közel ült a tanárhoz, és magába szívta a leckéket. Egy napon, amikor a többi gyerek rakoncátlan és figyelmetlen volt, a tanár a lányt használta példaként. „Miért nem tudtok olyan lenni, mint ő? Figyel. Dolgozik. Korán jön. Későig marad." – Nem igazságos azt kérni, hogy legyünk olyanok, mint ő – fakadt ki egy fiú a szoba hátsó részéből. "Miért?" – kérdezte a tanár. A fiú kénye...