Apcsel 11 - olvasva rajzolok
„Az apostolok és a Júdeában élő testvérek megtudták, hogy nem zsidók is elfogadták Isten üzenetét. Azután Péter felment Jeruzsálembe. Ott egyes zsidó hívők így vádolták: „Nem zsidók házába mentél be, és még együtt is ettél velük!” Péter ekkor részletesen elmondta nekik, hogy mi történt: „Joppéban voltam és imádkoztam, amikor hirtelen látomást láttam. Egy nagy lepedő ereszkedett le az égből négy sarkánál fogva, és leszállt hozzám a földre. Belenéztem, és mindenféle állatot láttam benne. Voltak ott mindenféle vadállatok, négylábúak, földön csúszó állatok és madarak is. Majd egy hangot hallottam, amely ezt mondta: »Kelj fel, Péter, vágd le őket, és egyél belőlük!« Mire én azt válaszoltam: Soha nem tennék ilyet, Uram! Nem ettem én soha olyat, amit nekünk nem szabad megennünk, vagy ami nem »tiszta«! Ekkor másodszor is megszólalt a hang a Mennyből: Isten ezeket »tisztává« tette, ezért ne tekintsd szentségtelennek! Ez összesen háromszor történt meg, majd az egész felemelkedett az égbe. E...