Posts

Showing posts from April, 2022

Róma 12 - olvasva rajzolok

Image
  „Isten irgalmára hivatkozva kérlek benneteket testvéreim, hogy adjátok oda magatokat Istennek! Ez olyan, mintha élő áldozatot vinnétek Istennek, amely kedves a számára, és egyedül csak az övé. Ez az, amivel méltóan, igazán és szellemi módon tisztelitek Istent. Ne alkalmazkodjatok a jelenlegi korszak életformájához! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és így gyökeresen változzatok meg! Akkor lesztek képesek megérteni és elfogadni, amit Isten akar: ami jó, ami neki tetszik, és ami tökéletes. Ezekre igyekezzetek! Isten különleges ajándékot adott nekem. Ezért figyelmeztetlek benneteket: senki ne tartsa magát többre, mint ami indokolt! Józanul lássátok magatokat, a hiteteknek megfelelően. Hiszen mindenki kapott bizonyos mértékű hitet Istentől. Mert gondoljátok csak meg: az emberi test egységes egész, de sok részből épül fel! Az egyes részeknek mind megvan a maguk különböző feladata. Ugyanígy van ez velünk is, akik Krisztusban vagyunk: sokan vagyunk ugyan, de együtt...

Róma 11 - olvasva rajzolok

Image
  „Azt kérdezem tehát: vajon teljesen visszautasította és eltaszította magától Isten a saját népét? Nem, dehogyis! Hiszen én magam is Izráel népéhez tartozom, Ábrahám utódja vagyok, Benjámin törzséből származom. Nem, Isten nem taszította el magától Izráel népét! Hiszen már akkor előre kiválasztotta Izráelt, hogy a saját népe legyen, amikor még meg se születtek! Vagy talán nem tudjátok, mit mond az Írás arról, amikor Illés próféta Izráel miatt panaszkodott Istennek? Azt mondta: „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, már csak egyedül én maradtam meg, és most engem is meg akarnak ölni.” De mit felelt neki Isten? Ezt: „Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem imádták Baált.” Ugyanígy, a mostani időben is van egy „maradék”, akiket Isten a kegyelme alapján választott ki. Ez azt jelenti, hogy nem annak alapján választotta ki őket, amit tettek. Ha ez nem így volna, hanem az emberek a saját tetteik alapján tartoznának Isten népéhez, akkor Isten kegyelmének ajándéka már nem...

Róma 10 - olvasva rajzolok

Image
  „Testvéreim, szívből kívánom, hogy Izráel népe megmeneküljön. Istenhez könyörgök értük, hogy ezt elérjék. Azt elmondhatom róluk, hogy teljes erővel igyekeznek Istenhez. De nem ismerik az utat, amely hozzá vezet. Hiszen nem értették meg, milyen módon teszi Isten az embert elfogadhatóvá a maga számára. Megpróbálták saját magukat elfogadhatóvá tenni. Isten ugyan elkészítette az útját, hogy lehet valaki a számára elfogadható, de Izráel ezt elutasította. Mert a Törvény Krisztusban érte el a végső célját: aki bízik és hisz Jézus Krisztusban, azt Isten elfogadja. Mert Mózes azt írja az Istennel való helyes viszonyról, amely a Törvény követelésein alapul: „Aki mindezeket megteszi, az élni fog ezáltal.” Arról viszont, hogy a hit által hogyan válhatunk Isten számára elfogadhatóvá, így ír: „Ne mondd magadban: Ugyan ki megy fel a Mennybe?” — vagyis, hogy a Krisztust lehozza onnan. De ne mondd azt sem: „Ki megy le a mélységbe?” — vagyis, hogy a Krisztust felhozza a halottak közül. Hanem mit m...

Róma 9 - olvasva rajzolok

Image
  „Igazat mondok, nem hazudok, hiszen Krisztusban élek. Tanúskodik erről a Szent Szellem által megvilágított lelkiismeretem is. Nagy szomorúság és állandó fájdalom gyötri szívemet Izráel népe miatt, mert ők a testvéreim, a rokonaim. Bárcsak tudnék rajtuk segíteni! Inkább lennék én magam átkozott, és Krisztustól elszakított, ha ezzel segíthetnék rajtuk! Igen, őket választotta ki Isten: Izráel népét, akiket fiaivá is fogadott. Övék a dicsőség, és velük kötötte Isten a szövetségeket. Ők kapták Istentől a Mózesi Törvényt, az Isten tiszteletének és imádásának rendjét, és az ígéreteket. Ők a mi ősapáink leszármazottjai, és emberi természete szerint közülük származik Krisztus, aki Isten minden és mindenki felett. Legyen örökké áldott! Ámen. Igen, szomorú vagyok Izráel népe miatt, de nem azért, mintha Isten nem teljesítette volna ígéreteit, amelyeket nekik adott. Hiszen nem mindenki számít igazán Izráel népéhez tartozónak, aki származása szerint Izráel, vagyis Jákób utódja. Ugyanígy, nem s...

Róma 8 - olvasva rajzolok

Image
  „Így azután senki sem ítéli el azokat, akik a Krisztus Jézusban élnek. Miért? Mert a Krisztus Jézusban az Élet Szellemének törvénye felszabadított a bűn törvénye alól, amely a halálba vezet. Így oldotta meg Isten azt, amire a Mózesi Törvény képtelen volt, mivel a régi emberi természet miatt nem volt rá ereje. Isten azonban saját Fiát küldte el hozzánk, hogy általa elbánjon a bűnnel. Igen, a Fiú ugyanolyan testben élt a földön, mint amilyenben most mi élünk. Isten ezt az emberi testet, Jézus testét használta fel arra, hogy általa elítélje a bűnt. Így érte el azt, hogy a Törvény jogos követeléseinek meg tudjunk felelni. Mi ugyanis nem a régi emberi természetünket követjük, hanem a Szent Szellem szerint élünk. Akik régi emberi természetük szerint élnek, azok egyre csak arra törekednek, amit ez a régi természet kíván. Akik azonban a Szent Szellem szerint élnek, azok arra törekednek, és azzal foglalkoznak, amit a Szent Szellem kíván. Régi emberi természetünk igyekezete végül is a halá...

Róma 7 - olvasva rajzolok

Image
 „Testvéreim, ti mind ismeritek Mózes Törvényét. Tudjátok azt is, hogy a Törvénynek csak addig van hatalma valaki felett, amíg él. Például a férjes asszonyt mindaddig a férjéhez köti a Törvény, amíg a férje él. De ha meghal a férje, az asszony felszabadul a házasságra vonatkozó törvény alól. Ezért ha más férfi felesége lesz, amíg az első férje él, akkor a Törvény szerint a házasságtörés bűnét követi el. De ha meghal a férje, az asszony felszabadul a házassági törvény alól. Ekkor már nem követ el házasságtörést, ha más férfi felesége lesz. Hasonlóan van ez veletek is, testvéreim. Ti is meghaltatok a Törvény számára Krisztussal együtt, amikor ő testileg meghalt. Így most már Krisztushoz tartoztok, aki azért támadt fel a halálból, hogy ezentúl Istennek szolgáljunk. Az elmúlt időkben még régi emberi természetünk uralkodott rajtunk. A Törvény bűnös kívánságokat keltett életre bennünk, ezért követtük el a bűnöket. Ennek pedig olyan következményei voltak, amelyek a halál felé vezettek ben...

Roma 6 - olvasva rajzolok

Image
  „Mi következik mindebből? Éljünk továbbra is a bűnben, hogy annál több kegyelmet kapjunk Istentől? Szó sem lehet róla! Hogyan élhetnénk tovább is bűnben, ha egyszer már meghaltunk a bűn számára? Vagy talán elfelejtettétek, hogy mi, akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merültünk bele?! Amikor belemerültünk Jézus halálába, akkor el is temettek bennünket vele együtt. Ez pedig azért történt, hogy mi is új életben induljunk el, ugyanúgy, mint ahogy Krisztust az Atya-Isten dicsőséges hatalma feltámasztotta a halálból. Mert ha eggyé váltunk Krisztussal a halálában, akkor egyesülni fogunk vele a feltámadásában is. Tudjuk, hogy régi emberi természetünket vele együtt keresztre feszítették. Ez azért történt, hogy a bűnnek ne legyen hatalma felettünk, és többé ne legyünk a bűn rabszolgái. Aki ugyanis meghalt, az felszabadult a bűn hatalma alól. Mivel Krisztussal együtt meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is. Hiszen tudjuk, hogy mivel Krisztus feltámadt a halálból...

Roma 5 - olvasva rajzolok

Image
 „Most tehát Isten elfogad bennünket a hitünk alapján. Ezért Urunk, Jézus Krisztus által békességben élünk vele. Hitünk által Jézus bevitt bennünket Isten kegyelmébe, amelyben élünk, és amit élvezünk. Nagyon örülünk annak, hogy reménységünk szerint részt fogunk venni Isten dicsőségében. De nemcsak ennek örülünk, hanem a megpróbáltatásoknak is, amelyeket ki kell állnunk. Miért? Mert tudjuk, hogy ezek türelmes kitartást fejlesztenek ki bennünk. A türelmesség eredménye a kipróbált jellem, abból pedig reménység származik. Ez a reménység pedig soha nem fog csalódást okozni. Hiszen Isten szeretete betöltötte szívünket a Szent Szellem által, aki Isten ajándéka a számunkra. Amikor eljött a megszabott ideje, Krisztus meghalt értünk, bűnösökért. Mi akkor még gyengék voltunk. Nehéz volna olyan embert találni, aki hajlandó lenne meghalni, hogy valaki mást megmentsen, még akkor is, ha az a másik igazságos. Egy jó emberért talán mégis vállalná a halált valaki, Isten azonban azzal mutatta meg, me...

Róma 4 - olvasva rajzolok

Image
  „Ábrahám volt népünk ősapja. Mit mondjunk arról, amit ő tapasztalt a hittel kapcsolatban? Ha Ábrahám a tettei alapján lett volna elfogadható Isten számára, akkor dicsekedhetne. De Isten előtt nincs mivel dicsekedjen! Nézzük csak, mit mond erről az Írás: „Ábrahám hitt Istenben, Isten pedig elfogadta Ábrahám hitét. Így lett Ábrahám Isten számára elfogadható.” Aki dolgozik, annak nem ajándékot adnak, hanem jogos fizetést kap a munkájáért. De a tettei alapján senki nem lesz elfogadható Isten számára. Bíznia és hinnie kell Istenben, aki a bűnös embert a hite alapján fogadja el. Ugyanerről beszélt már Dávid is, amikor boldognak mondja azt, akit Isten a tetteitől függetlenül, a hite alapján fogad el: „Boldogok, akiknek Isten megbocsátotta, amikor a Törvény ellen vétkeztek, akiknek bűneit eltakarta! Boldog ember, akinek bűneit nem tartja számon az ÚR!” Zsolt 32:1-2 Vajon csak a körülmetéltek juthatnak el erre a boldog állapotra, vagy a körülmetéletlenek is? Ezt mondja erről az Írás: „Ábr...

Roma 3 - olvasva rajzolok

Image
  „Akkor mi az előnye a zsidóknak a többi népekkel szemben? Van-e valami értelme a körülmetélkedésnek? Igen, a zsidók sok tekintetben különlegesek! A legfontosabb az, hogy Isten rájuk bízta a beszédeit. És mi a helyzet, ha néhányan a zsidók közül hűtlenek lettek hozzá? Vajon emiatt Isten már nem fogja megtenni, amit ígért? Dehogynem! Hiszen Isten még akkor is meg fogja tenni, amit mondott, ha az összes ember mind hazudik. Mert ezt mondja az Írás Istenről: „Igaznak bizonyulsz, abban, amit mondasz, és győztes leszel, mikor vádolnak téged.” Zsolt 51:6 De mit válaszoljunk arra az ellenvetésre, hogy ezek szerint, ha valami rosszat teszünk, az még világosabban megmutatja, hogy Istennek igaza van? Vajon nem igazságtalan Isten, hogy mégis megbüntet? — kérdezhetné valaki, az emberi okoskodás szerint. Nem, Isten semmi esetre sem igazságtalan! Hiszen akkor hogyan ítélkezhet az egész világ felett? Erre azt mondhatná valaki: „Amikor hazudok, az tulajdonképpen Isten igazságát mutatja meg, és dic...